Solnhofeni mészkő Pollack épületein KŐ szaklap - 2011/3

Kiemelt érdeklődéssel olvastam a Kő 2011/2 számában a Farkas Orsolya-Török Ákos szerzőpáros „A természetes kő szerepe Pollack Mihály építészetében" című tanulmányt.

Mivel éppen egy nagyszabású Pollack-épület rekonstrukciója miatt indítottam be magyarországi vállalkozásomat az 1990-es években, azóta is különös figyelmet fordítok minden épületére.

A hivatkozott cikket az alábbiakkal szeretném kiegészíteni.

Pollák Mihály teljes életművét a helyszíneken tanulmányozva - a természetes kő felhasználását illetően - feltűnt, hogy minden épületében, a kezdeti időktől, egy fajta követ alkalmazott konzekvensen: a solnhofen mészkövet.

Magyarországra a dunai hajózás első. teherszállításra is alkalmas kikötőjéből, Kelheimből indultak útra az építkezésekhez megrendelt építőkövek. Ezért ezt a követ kelheimi kő néven is ismerik. Vonzalmát e kő iránt nem nehéz kiköveztetni. Szülőhelyén, az osztrák császárvárosban lépten-nyomon találkozott a barokk kori solnhofeni padlóburkolatokkal.

A 19. század első felének egyik legjelentősebb építőmestere, a pesti klasszicizmus egyik megalkotója és a reformkor aktív szereplője kifinomult ízlésvilággal rendelkezett. Már nem ragaszkodott a barokk korban szinte kizárólag diagonálban lerakott, 40 x 40 cm nagyságú burkoló lapokhoz. Igényelte és betervezte a lapokat akár 60 x 60 cm nagyságba is. A tervrajzain érthetően, tagoltan, pontosan megnevezte az építőkőveket.

Mindez tetten érhető a Deák téri evangélikus templomtól (1799) kezdve, a soponyai Zichy-kastélyon át (1807) a budapesti Sándor-palotáig (1803-06), adégi Festetics-kastélytól (1810-15) a szekszárdi Megyeházán át (1827-31), a budapesti Ludoviceum-tól (1829-36) egészen a mester főművéig, a Magyar Nemzeti Múzeum épületéig (1836-47). Ezekben az épületekben a mai napig is láthatók a belső térben a Bajorországból származó, Solnhofenban bányászott, finoman csiszolt felületű, kézzel pattintott oldalú solnhofeni mészkő padlóburkolatok.

A felújítások során a solnhofeni mészkőből készülő padlóburkolatok - a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elvárásainak megfelelően - továbbra is minden esetben hagyományos, finoman csiszolt felületűek. Pollack idejében a lapok oldalait minden esetben a kézzel pattintva munkálták meg. Napjainkra azonban, sajnos, egyre több épületnél pénzhiány miatt erről már lemondanak, és a beruházók sokszor megelégszenek a gépi, gyémántvágott oldalú lapok megrendelésével. Sőt, egyes épületekből szinte teljesen eltűntek az eredeti, solnhofeni mészkő burkolatok, másfajta mészkővel próbálták behelyettesíteni.

Tudomásom szerint azonban ezekben az épületekben hamarosan az eredeti, Pollak Mihály által tervezett, favorizált burkolatokat fektetik le ismét (pl. a Deák téri evangélikus templom).

Ezt történt a berlini dóm felújítása során is: az 1980-as évek közepén lerakott vraca mészkő padlóburkolatot - amely híven tükrözte az akkori keletnémet rezsim ízlését és lehetőségét -néhány éves használat után az 1990-es évek elején eltávolították és a több ezer négyzetméternyi padlóburkolatot cseréltek solnhofeni mészkőre.

A solnhofeni bányában ma is folyik a palaszerű kőlapok kitermelése. Erről a Magyar Kőszövetség tagjai és az általuk meghívott építészek a helyszínen is ^győződhettek (lásd a Kő 2006/2 imában: Építészek tanulmányúton).

KŐ szaklap - 2011/5
Szölke László